Szia Reszeltviz!
Rászántam magam és regisztráltam ide is, ami nem jelenti azt hogy sokat is fogok erre járni, mert lusta vagyok írni

Inkább csak olvasgatok, na de most azért írok, mert találtam egy hibát Az erősebbik nem című fanfic-edben. Nem olyan nagy hiba csak gondoltam jelzem és, amennyiben ki akarod javítani, kijavítod. Most, hogy így körbe írtam jöjjön a lényeg. A második fejezet elején ugye Piton elkezdi tegezni Hermionét, és azt mondja ehhez szokjon majd hozzá vagy valami ilyesmi. Ennek ellenére szerintem véletlenül ugyan ennek a fejezetnek a végén, tehát a másodikban, amikor Piton kerülgeti Hermionét és mintegy véletlenül ráteszi a kezét a derekára. Azzal magyarázza a tettét idézet : "– Miért nem szólt? Odaadtam volna.
– Elhiszem, de maga csak pucolja azt a gránátalmát, mert hamarosan kelleni fog – indokolta tettét, miközben megkavarta a bájitalt."
Szóval véletlenül lemagáztad Hermionét. Na ez lett volna az az apró észrevétel, mint mondtam, ha gondolod kijavítod, ha nem hát nem
Egyébként meg várom a történet folytatását, mondhatni már nincsenek körmeim.
A többi írásaid közül a Nem-es kérdést olvasom még, ami megint csak tetszik csak az a gond vele, hogy talán slash lesz, ami nekem nem igazán jön be. Azért gondolom, hogy slash, mert ha jól sejtem a fő vonal Chris és Draco lesz /De lehet, hogy nagyon mellé nyúltam, akkor javíts ki/ Jó tudom, hogy Chris lány, de elég zavaró, hogy simán át tud alakulni fiúvá és a történetedben inkább fiú, mint lány. Tehát most még olvasom a történetet, de lehet hogy fogom is, mert eddig tetszik, annak ellenére, hogy talán slash lesz.
A másik írásodról Az átkozottakat, amit közösen írsz Stoobie-val /remélem jól írtam a nevét, ha nem akkor ezer bocsika/, azért nem tudok érdemi véleményt mondani mert nem olvastam és nem áll szándékomban sem a fent említett problémáim miatt. Ne értsed félre nincs semmi bajom a meleg történetekkel, vagy melegekkel, de engem ezek a történetek nem érdekelnek.
Hát most befejezem, remélem nem tartottalak sokáig fel. Szia és további kellemes napot.